Pár gondolat a ciszternáról és telepítéséről
Könnyű dolgunk van, ha meg akarjuk tudni, mekkora ciszternára lesz szükségünk. Emeljük a telefont, nyitjuk a laptopot, a keresőt, érdeklődünk a forgalmazónál, gyártónál. Itt rögtön felvilágosítást is kaphatunk a telepítés mikéntjéről és egyéb ciszternabeépítő fogásokról is.
Mire van szükség a ciszternaméret kiszámításához?
Aki kezében szeretné tartani a dolgokat, keressen ciszterna tartályméret-kalkulátort, töltse le, az alkalmazás teljesen automatikusan kiszámolja, mekkora az akkora, miután beírt pár nélkülözhetetlen adatot. Mindenképpen szükség lesz annak a tetőfelületnek a négyzetméterben meghatározott méretére, amelyről befogjuk a csapadékot. Továbbá szükséges lesz a telepítés földrajzi helyének meghatározására (térkép segít), kérheti a program a ciszternavizet használó személyek számát, hogy öntözünk, vagy sem. Ha utóbbi, akkor szükséges-e megadnunk a locsolni kívánt terület nagyságát is.
Nem ördöngösség. (Legalábbis össze sem lehet hasonlítani egy eltömődött konyhai lefolyó eldugulásának kitisztításával, sem egy fürdőszobai összefolyó dugulásának megszüntetésével.)
A korrekt esővízgyűjtő tartály jellemzői
A forgalomban lévők (zöme) polipropilénből készült. Ez azért kívánatos, mert így véletlenül sem mosódik ki a tartály falából olyan anyag,amely nem a benne tárolni kívánt folyadékba való. Ez azért is remek, mert élelmiszereket is tárolhatunk a tankban.
Készíttethetünk egyedi méretű vízgyűjtő medencét, de kaphatóak készen, különféle méretben. A telepítésük súlyuk okán könnyű, hiszen műanyagból készülnek. Egy 15m3-es ciszternatank súlya körülbelül 150kg. Könnyen tisztíthatóak, hiszen sima felszínnel bírnak.
A talajszint fölé elhelyezett ciszterna alá is szükség van stabil alapra – javasolt a vasbeton.
A talajszint alá telepített ballon kiépítése alapos előkészületeket és telepítési folyamatot kíván, megelőzve ezzel sok bosszúságot és anyagi veszteséget.
A zsírfogó telepítéséhez hasonlóan itt is rendkívül fontos a hibátlan alap! Száraz munkaárok, vízszintes talaj, fagyhatár alatti szint.
Ha nincs talajvíz, sima az ügymenet. Kiássuk az elvárt telepítési mélységet, vasbeton feneket öntünk (javasoljuk, hogy a tervet szakember készítse – az elégtelen alap nem alap!).
Kötés után beengedjük a ciszternatankot, belülről – alkalmazkodva a tartálymagassághoz – tehermentesítés céljából több ponton megtámasztjuk, hogy majd a köré kerülő, rá nehezedő nyomás ne rogyassza meg.
Feltöltjük vízzel, ezzel fokozva a belső kitámasztást, majd elvégezzük a beiszapolást –tömörítés gyanánt sarat használunk. Az esővízgyűjtő ciszterna tetejére vasbetont öntünk, melynél ajánlatos a minimum 40cm-es túllógás a ballon széleitől számítva. Ha ez megvan, már csak egy dolgunk maradt: földdel fedni a betont, kihagyva a szerviznyílást.
A következő cikkben elmondom, mit ajánlott tenni, ha jön egy nagyobb esőzés és nem fér el a csapadék az esővízgyűjtő tartályban.
A MILTZ Duguláselhárítás nem retten vissza semmitől! Hívjon bizalommal, megyek és hárítok!